On Stranger Tides

case4_kep

Vasárnap folytattuk felkészülésünket a nagy megmérettetésre. Ezúttal a tavaly előtti szingapúri esetet oldottuk meg. Ebből íme a megszokott rövid összefoglaló, ezúttal viszont általunk elkészítve:

Az esetben a csapatnak a Deloitte Analytics tanácsadói helyébe kell képzelnie magát. A szingapúri székhelyű, teherhajózással foglalkozó Calypso Shipping Group vállalat vezetőinek prezentálnak a 2009-es gazdasági válságot, illetve a 2011-es tsunamit követő helyzetben. Az eset kiemelt hangsúlyt fektet az adatelemzés és üzleti analitikai megoldások területére, amely megoldásokat integrálni kell a már működő több vállalatirányítási rendszerrel is.

A szokásos vasárnap hajnali kelés és némi kockára fagyás után (sajnos ez is rendszeres még mindig) végre megérkeztünk Marcihoz és nekiláthattunk az eset elolvasásának. Megszenvedtünk vele azt kell mondjam, mivel egy számunkra teljesen ismeretlen iparág került bemutatásra igencsak mélyen, rengeteg szakkifejezéssel teletömve, ami jócskán nehezíti a megértés folyamatát. Emellett általános az a dolog, hogy egy-egy eset megoldásakor morgolódunk, hogy miért nem kapunk több adatot, számot, amiből ki lehet indulni. Na, itt ilyen nem volt, 30 évre visszamenőleg kaptunk havi lebontású statisztikákat, úgyhogy volt kiindulási alap bőven. Rövid beszélgetés után külön-külön kezdtük el feltárni a lehetőségeket, Jani inkább az IT irányából közelítve, Marci az iparágat vizsgálta, én pedig nekiálltam feldolgozni a töménytelen mennyiségű Excel táblázatot. Hosszas kutakodás és a pillanatnyi tanácstalanság után itt szűkítettük le, hogy milyen irányba szeretnénk elvinni majd a végleges megoldásunk, mivel az idő rövidsége miatt egyszerűen nem tudtunk volna minden megemlített problémára megfelelő mélységben kitérni. – Patrik

Az elmúlt fél évben sokszor hallottuk, hogy egy 10-es skálán 15-ös nehézségű ez az eset, így előzetesen felhívták a figyelmünket az időbeosztásra. Talán már említettük ez eddig egy nagy hiányosságunk volt, hogy ha csináltunk is valamiféle időbeosztást, nem sűrűn nézegettük munka közben. Ezúttal viszont még munka előtt Patrik Excel-re vetette időbeli terveinket. Ami minket is meglepett, minimális csúszásokkal tartottuk a tervekhez magunkat. Rengeteg elemzés, kutatás és háttéranyag birtokában eljutottunk a diák elkészítésének időpontjához. Ez talán az egész munka legnehezebb pontja, mivel a rengeteg anyagból egy izgalmas prezentációt kell készítenünk. De összeszedtük a gondolatainkat, és mivel mindenünk megvolt ahhoz, hogy egy kerek egész diasort készítsünk, időben sikerült is kivitelezni. Egy prezentációs próba után következhetett négy óra alvás, ami igazán jól esett, bár úgy néz ki Janinak ez még mindig nem elég…:) Még egy itthoni próba után ingeket fel, szendvics a kézbe és irány a suli. A prezentáció előtt még belefért egy gyors próba, aztán a mélyvíz. – Marci

Az előadás jól ment, haladtunk a gondolatokkal. A kérdés-felelet rész érdekessége az volt, hogy jelen volt annak a csapatnak két tagja is, aki ezt megoldotta két éve Szingapúrban. Így első sorban ők bombáztak a kérdésekkel minket. Majd jött az értékelés. Ekkor szólalt meg először Péter (a felkészítésünket vezető tanárunk), aki tudtunkra adta, hogy nagyon tetszett neki a megoldásunk, és kifejezetten elégedett volt a teljesítményünkkel. Ő maga is kifejezetten nehéznek találta a feladatot, de azt mondta, hogy jól fókuszáltunk egy problémára, amelyet aztán meg is oldottunk, illetve mindezen felül még jól el is tudtuk adni. A zsűri állítása szerint most produkáltuk a legdinamikusabb, legkerekebb kezdést, és sikerült megszerettetnünk a megoldásunkat.

A véleményt hallva nagyon elégedettek voltunk a teljesítményünkkel, hiszen emlékeztünk a kétségre, ami bennünk mozgott még a diasor összerakása előtt, illetve a jóleső érzés, amikor az egyetemre induláskor azzal a tudattal szálltunk be a kocsiba, hogy összeállt egy kerek egésszé a megoldás. – Jani

Legközelebb két hét múlva jelentkezünk a következő 24 órás megoldás utáni posttal. Reméljük hasonlóan lelkesen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s