Hogyan tovább?

dakar1-620x424

Ugyan az elmúlt négy hétben (a verseny vége óta) nem igazán lehetett hallani rólunk, természetesen ez még nem jelenti azt, hogy nem voltunk szörnyen elfoglaltak! Először az elmúlt háromnegyed év fáradalmait kipihentük egy kis nyaralással, majd hazaérkezvén belecsöppentünk a vizsgaidőszak közepébe. Szerencsére túl vagyunk már az utolsó megpróbáltatásainkon, így most már nyugodt szívvel vonulhatunk el a nyári szünetre.

Az elmúlt időszak azonban nem csak a pihenésről és a tanulásról szólt. A versenyről készült videók alapján kielemeztük a szereplésünket, illetve össze tudtuk hasonlítani a teljesítményünket a többi csapatéval. Alapvetően továbbra is elégedettek vagyunk az eredményünkkel, úgy gondoljuk, hogy megálltuk volna a helyünket a döntőben is. Ugyanakkor megállapítottuk azokat a fő pontokat is, amiken javítanunk kell a jövőben, hogy ott lehessünk a legjobbak között.

Az egyik ilyen pont, ami főleg a második megoldásunknál tűnt ki: ez pedig az innováció, a kis extra hiánya, ami emlékezetesebbé teheti a zsűri számára a prezentációnkat. Ezen igyekszünk különféle naprakész szaksajtó és egyéb szakirodalom olvasásával változtatni, mivel rengeteget lehet meríteni a már meglévő best practicekből. Az érdekesebb témákból szeretnénk blogpostot is készíteni, ezáltal kicsit elszakadni az eddigi élménybeszámoló jellegű írásoktól, és szakmaibb jellegűvé válni, hiszen így tanulhatunk mi magunk is a legtöbbet ezekből.

A másik fájó pontunk az anyanyelvi angol hiánya, a hátrányunkat valószínűleg soha nem fogjuk tudni teljes egészében ledolgozni (pláne itthoni körülmények között), de igyekszünk módot találni ennek a leküzdésére. Ezáltal adott körülmények között kevesebb próbálás is elég lenne egy prezentáció előkészítéséhez, illetve sokkal gördülékenyebb lenne az előadásunk is (kimondottan a Q&A résznél). Ehhez szeretnénk majd a jövőben egy angol tanfolyamon részt venni, ahol a verbális kommunikációt helyezik az előtérbe, illetve a blogpostjainkat magyar mellett angolul is megjelentetnénk, ezzel is gyakorolva a szakzsargont.

Végül pedig ugyan nagyon sok prezentációt tartottunk már, de a verseny első körében mégis kicsit megszeppentek voltunk talán, ezért is szeretnénk minél több rutint szerezni az elkövetkezendőkben. Ennek első lépéseként idén ősszel is részt fogunk venni a Cases on Business-IT Management kurzuson, célunk kiharcolni a tárgy végét záró versenyen a nemzetközi szereplést ismételten. Emellett szeretnénk további hazai versenyekre nevezni, amelyeken szűkebb körben próbára tudjuk tenni tudásunkat és további tapasztalatokat szerezhetünk.

Összességében tehát eredményes évet tudhatunk magunk mögött, de a nyár sem fog láblógatással telni, minden erőnkkel azon leszünk, hogy jövőre ott lehessünk a legjobb csapatok között.

Marci, Jani, Patrik

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s